BudaPart GATE Egy megvalósuló álom ÉRDEKEL

Slide A BudaPartról A BudaPart egy megvalósuló álom. Igazi emberközpontú élettér, amelyben a környezetbarát csúcstechnológia, a gondos mérnöki tervezés és a természetközeliség inspiráló harmóniát közvetít. Megbecsüljük azt, amit a környezet és az urbánus közeg, azaz a folyó és a közeli belváros kínál a BudaPart helyszínén, és a területet ezekre a szinergiákra építve varázsoljuk harmonikus és inspiráló közeggé. 250 000 nm
iroda
15 000 nm
kiskereskedelmi terület
30 000

Slide Alapadatok, közlekedés A városnegyed megközelíthetősége kifejezetten jó: 3,5 kilométerre lévő Deák tér például tömegközlekedéssel alig fél óra, autóval pedig 10-15 perc alatt jelenleg is kényelmesen elérhető. A terület tömegközlekedéssel való elérése folyamatosan bővül. Az 1-es villamos már Kelenföldig szállítja az utasokat, ami biztosítja a városnegyed összeköttetését az M4-es metróval, valamint körjáratként, hosszabbított útvonalon közlekedik a 154-es buszjárat, ami már érinti a Kopaszi-gát és a BudaPart területét is. Ezen kívül, dél-budai buszjáratok útvonalának módosításával és járatsűrítéssel is fejleszti a beruházó a városnegyed elérhetőségét. Várhatóan a közeljövőben elkezdődhet a Budai fonódó villamos II. ütemének, valamint a Déli Körvasút fejlesztése már folyamatban van, ez utóbbinak köszönhetően a BudaPart is új megállót kap Nádorkert néven. Továbbá várható a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani híd megépítése, ami jelentősen hozzájárul majd a terület forgalom-csillapításához. Minden fázishoz kapcsolódóan saját fejlesztésű lámpás csomópontok kerülnek kialakításra, melyek nem jelentenek majd jelentős áteresztő kapacitáscsökkenést a beruházást határoló utakon. Iroda Teljes alapterület (m2) 20 092 Átlagos szintterület (m2) 2 400 Min. bérelhető (m2) 300 Közös terület szorzó 2,99% Üzemeltetési díj 1300 Ft m2/hó + áfa Iroda bérleti díj 15,5-17,5 € m2/hó + áfa Egyéb Üzlethelyiségek (m2) 713 Üzlethelyiségek bérl. díja 15,5-17,5 € m2/hó + áfa Raktárterület (m2) 528 Raktárterület bérleti díj 8 € m2/hó + áfa Parkolóhelyek 401 db Parkoló bérl. díj 100 €/hely/hó + áfa Bérleti adatok Min. bérleti idő 5 év Kaució mértéke 3 hónap

Egy Új
Városnegyed
Épül
Bank, szépségszalon, pékség, showroom, fitness terem, óvoda, gyógyszertár, élelmiszerbolt, dohánybolt, varroda, borkereskedés egy karnyújtásnyira
Magas műszaki
tartalommal
Magas energiahatékonyságú homlokzati rendszer
Független kettős elektromos betáplálás
Optimális benapozás
Nagy zöld felületek
LEED GOLD minősítés
Hatékony alaprajzi elrendezés
285 cm belmagasságú irodaterületek
Süllyesztett álmennyezet energiahatékony világítótestekkel
Álpadló padlódobozokkal

Slide Érdeklődjön a szabad irodaterületekről Kérjen visszahívást, vagy küldjön üzenetet. ESTON International Zrt.
A BudaPart GATE fél-kizárólagos bérbeadó ügynöksége
Vezető tanácsadó Svéger Nikolett +36 20 400 9061
nikolett.sveger@eston.hu

Az otthonod | Az irodád | A találkozóhelyed
Bérbeadó Ügynökség: ESTON Fejlesztő: Property Market Kft.

Írja be a keresendő kifejezést.

Shopping Cart